Egyéb kategória

11 tény, amit tudnod kell a gyémántokról

A gyémánt a Föld egyik legnagyobb becsben tartott, legértékesebb drágaköve a világon, sokan azonban csak azt tudják, hogy méregdrága áron juthatnak hozzá egy-egy darabhoz és így inkább a gazdagok kiváltsága. Mi azonban most összegyűjtöttünk 11 tényt, amit tudnunk kell a gyémántokról.

1. A legkeményebb drágakő a világon

A szénatomokból álló gyémántok a legkeményebb drágakövek a Földön. Az úgynevezett Mohs-féle keménységi skálán a legmagasabb, tehát a 10. fokot éri el. A 9. fokon például a rubin és a zafír helyezkedik el. Habár csak egy fok a különbség, a gyémánt 140-szer keményebb mint az utóbbiak. Ez a különbség ugyanolyan, mint az 1. és 9. fok között.

Keménységének köszönhetően a gyémánt nem karcolódik, nem kopik, és gyémántgyűrűnk örökkön-örökké csillogni fog, persze csak akkor, ha gondosan ápoljuk.

2. A gyémánt tiszta szén

A gyémántról kevesen tudják, de színtiszta szénnek is tekinthetjük, vegytiszta, vagyis a gyémántban a szénen kívül semmilyen más elem sem fordul elő. Ennek oka, hogy gyémánt szabályos tetraéderes rendszerben kristályosodik, ezért a gyémántkristályok általában lekerekített hegyű oktaéderek, enyhén domború lapokkal.

3. A gyémánt az „örökké” szinonimája

A gyémánt szó eredetileg a görög “adamas” szóból ered, melynek jelentése legyőzhetetlen. Tulajdonképpen ennek köszönhetően is a gyémánt az örök kötelék jelképe is lett.

Az első említések a gyémánt ajándékozásáról, mint az egyedi szerelem jelképéről, a 15. századból származnak. A régi Görögországban a gyémántok az „istenek könnycseppjei“ voltak, melyek a földre estek. A karikagyűrű több ezer éve az örökkévalóság, a teljesség, a véget nem érő szerelem becses jelképe, így nem is passzolna jobban más ehhez a mesés szimbólumhoz, mint a gyémánt.

Nem véletlen, hogy ma már az egyik legnépszerűbb kőválasztás az eljegyzési gyűrű gyémánttal, de akár már karikagyűrű esetében is.

4. A vulkán bányászhatja a gyémántokat

A gyémántok a földkéreg mélyében, igen magas hőmérsékleten és nagy nyomáson keletkeznek, a földfelszíntől legalább 150 km-es mélységben, és 1000 Celsius fok feletti hőmérsékleten. Ezekben a mély rétegekben az ember számára nem elérhetk, onnan fel kell kerülnie a föld felszínére vagy ahhoz közeli rétegekbe. A gyémánt mélyebb rétegekből történő felszállításáért a vulkánkitörések, a Föld felszíne felé igyekvő magma mozgása felelős. A magma-áram hozza magával és teszi le a föld felszínéhez közel a sokkal mélyebben keletkezett ősi ásványt.

5. Minél színtelenebb, annál értékesebb

A gyémánt sokféle színben fordulhat elő a természetben. A sárga, barna, kék, zöld, lila és a fekete is gyakori árnyalatnak számít. A gyémántok értéke azonban annál magasabb, minél fehérebb a színük, A legértékesebb ”fehér” gyémántok teljesen színtelenek, ám a legtöbb gyémántnak van egy kis sárgás árnyalata.

6. Nem csak aranyban van karát

A gyémántárakat karátonként adják meg, ez a gyémánt súlyát jelöli, ám ez a karát nem azonos az arany ötvözetét jelző karáttal. A gyémánt karát rövidítése ct. Egy karát 0,20 grammnak felel meg, és 100 pontra osztható fel. A mérést ezredpontossággal végzik, a harmadik számjegyet csak akkor lehet felfelé kerekíteni, ha az értéke 9. A tanúsítványokban a súlyt századpontossággal tüntetik fel.

Az értékesnek számító 10 karátot meghaladó, színes gyémántok azonban rendkívül ritkák, évente legfeljebb egy kő kerül a felszínre az egész világon.

7. Léteznek tüzes gyémántok

A teljesen tiszta, átlátszó gyémánt a fény teljes színskáláját különböző színekre bontja és tükrözi vissza, ezt hívják a gyémánt tüzének. A gyémánt, mint alapanyag egyedülálló törésmutatóval rendelkezik, amit megfelelő csiszolással, egy szinte tökéletesen fényvisszaverő briliánssá alakíthatjuk ki. A modern csiszolási technika során 57 oldallapocskát (fazettát) csiszolnak a gyémánt felületébe. A briliáns csiszolási forma biztosítja, hogy a gyémántra eső fénysugarak a gyémánt belsejében a fazettákon körbetükröződve, visszaverődhessenek közel és így a legragyogóbb gyémántfény jöhessen létre. A briliáns csiszolású gyémánt a befogadott fény 100%-át képes visszaverni.

8. A gyémántokat mindig értékelik

A gyémántok értékelésénél és tanúsításánál a gyémántok négy fő paraméterét ítélik meg. Ezek a csiszolás (cut), tömeg (carat), tisztaság (clarity) és szín (colour). E négy paraméternek (4C) jelentős befolyása van a gyémánt árára.

9. Tanúsítvány nélkül nincs gyémánt

A tanúsítványban a 4C-n kívül lehetnek további adatok a gyémánt méretéről, a gyémánt belső és külső zárványainak térképéről stb. Minden hivatalos tanúsítvány védjeggyel, dátummal és aláírással van ellátva. A vásárlóknak ez a tanúsítvány garantálja a gyémánt eredetiségét és minőségét.

10. Ritka a hibátlan gyémánt

A gyémántok tisztaságának ellenőrzését tízszeres nagyítás alatt végzik. Az ilyen mértékű nagyítás alatt láthatóak a zárványok, amelyek rontják a drágakövek minőségét, mert csökkentik az átlátszóságot és hatással lehetnek a kő színére is. A hibátlan gyémánt belsejében nem lehet zárványokat, külsején pedig sérüléseket találni.

A külső hibák típusai lehetnek:

  • extra fazetták,
  • kimaródás,
  • csorbulás,
  • karcolás.

Belső hibák típusai lehetnek:

  • beépült kristályok,
  • beépült kristályok,
  • lézerfurat,
  • tollazat repedés.

11. A hamis gyémánt felismerhető

A gyémánt 6x jobb hővezető mint a réz. Ez a tulajdonsága felhasználható a gyémánt valódiságának meghatározásánál is. Minden röntgensugárral megvilágított gyémánt fluoreszkál és így könnyen elválasztható a kőzettől. A gyémántok legtöbbször kéken, fehéren, lilán, sárgán, zölden vagy narancssárgán fluoreszkálnak.

A ködképző teszttel is kiszűrhetjük a hamis gyémántokat: ilyenkor rá kell lehelni a kőre, akár egy üveglapra. Amennyiben rögtön kitisztul, gyémántról beszélünk, viszont ha kell neki pár másodperc, akkor bizony hamisítvánnyal van dolgunk.

További tesztkánt egy sima újságpapír is elegendő. Amennyiben a kő nincs foglalatban, fejjel lefelé rá kell fordítani egy újságra. Ha a betűk rajta keresztül is olvashatóak, a kő hamis, ugyanis a valódi gyémánt töri a fényt és olvashatatlanná teszi az alatta levő szöveget.

Összegezve:

A gyémántoknak tehát több olyan tulajdonsága is van, melyekről minden bizonnyal kevesebbet hallottunk, ám a fenti tények ismeretében már mi magunk is jobban felismerhetjük a valódi drágaköveket.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük